Eladni az eladhatatlant
Igaz, hogy polgármesterasszonyunk kisstílű zsarnok, aki csak személyiségüket feladó vagy született bólogatójánosokat, tűr meg maga körül, s ezért minden értelmes, önállóan gondolkodó, száz százalékos meghunyászkodásra nem hajlandó embert kirúgott, egzisztenciájában tönkretett, helyükbe pedig képzetlen, munkakörüket, feladataikat ellátni képtelen, de iránta alázatos, szolgalelkű csinovnyikokot tett.
Igaz, hogy a várost az önkormányzati hivatalok vezető tisztségein keresztül mára a baráti körébe tartozó, vele egy húron pendülő, az ő céljait szolgáló „külföldiek” kezére adta, a helyieknek - ide értve a helyi vállalkozókat is – saját városukban szikra babér sem terem.
Igaz, hogy nagyhangú, melldöngető ígéreteivel szemben egyetlen új vállalkozást nem csalt ide, egyetlen új munkahelyet nem teremtett, sőt – az iparűzési adó törvény engedte legmagasabb mértéke miatt is - korábban itt működő vállalkozások mentek el, ami által munkahelyek szűntek meg.
És végül, bár, a felsorolást lehetne még folytatni: Igaz, hogy drága pénzért strandunkat tönkretette, Törökszentmiklóst a csőd szélére sodorva, értelmetlen, rongyrázó beruházásokra költve a mérhetetlen kölcsönt, minden jövőbeni értelmes, hasznos fejlesztést, beruházást lehetetlenné téve, húsz évre eladósította.
Mindezek eredményeként azt hiszem, az is igaz, hogy a tőle függőkön – köztük is akad nem egy, aki régi, jó ismerősöm lévén, tudva, hogy bízhat bennem, egy alapos körülnézés után odasúgja, hogy utálom és félek tőle, de élni kell - , általa önző érdekekből támogatottakon kívül /mindenki gondoljon, amire akar/ lassan nem akad olyan polgára a településnek, aki jó szívvel gondolna rá, aki bármi tisztelni-vagy becsülnivalót találna benne.
Így vagyok ezzel magam is, egy valami azonban újra és újra kiváltja ámulatomat városunk tündöklő vezetőjével kapcsolatosan.
Ez a valami pedig nem más, mint az a mérhetetlen energia, az a bősz, már-már az öszvér csökönyösségéhez hasonlító elszántság, amellyel próbálja magát eladni, próbál a semmiből valamit teremteni, s az a megingathatatlan, rögeszmés hite, hogy a látszattal, a fényes külsőségekkel el lehet takarni a tragikus valóságot, hogy megítélésében nem tettei, hanem ezen látszatok, külsőségek számítanak.
Ennek az eladni az eladhatatlant szemléletes példája a most megjelent Törökszentmiklósi Hírlap címoldala, ha úgy teszik, vezércikke, amely a nap-és szélenergia szolgálatba állításáról szól. Tudom, sok kicsi sokra megy, aki a kicsit nem becsüli…, az éhezőnek minden falat számít, stb., de azért mégis…
Most azt hagyjuk, hogy a város honlapján témával kapcsolatosan találhatók szerint „Két hónapja, hogy aláírásra került az energetikai korszerűsítésre vonatkozó szerződés…”, azaz akkor, amikor már egyértelmű volt, hogy a gimnázium egyházi kezelésbe kerül. Ez esetben viszont miért oda került? Miért az egyháznak akart az önkormányzat kedvezni, miért nem a Székácsnak, Kölcseynek, Hunyadinak, vagy bármely más önkormányzati intézménynek? De mint mondám, hagyjuk, mert nem ez a lényeg.
A lényeg, hogy egy 16 millió forintos /a honlap szerint 15 milliós, hogy melyik adat helytálló, ki tudja/ beruházásról van szó. Tetszenek figyelni?! 16 millió! Könyörgöm! Ennyi pénz sokunknak óriási összeg, de mégis csak egy közepes miklósi ingatlan ára, komoly városban viskóra sem elég. Mi ez a város 3,5 milliárdos költségvetéséhez képest?! Csepp a tengerben. De számoljunk másképpen! A honlapon és a cikkben szereplő más-más adatok között nemigen lehet eligazodni, ezért vállalva a melléfogás lehetőségét, a józan ész kínálta lehetőségből próbálok kiindulni. A cikkben az szerepel, hogy a most átadott két rendszer 12 ezer Kwatt/h energiát szolgáltat majd, ami az intézmény energiafelhasználásának 20%-át fedezi.
Az adat éves teljesítményt takar , ami azt jelenti, hogy az iskola szükséglete 60.000 Kwatt. Azt ismét nem tudom, hogy a gimnázium számlája pontosan miből, hogyan áll össze, de összességében durván 3 millió forintra rúghat, s ebből az említett 20% kb. 600 ezer forint. Azaz 600 ezer Ft. az iskola 250 milliós költségvetése mellett! Akármerről is nézzük hát a dolgot, városi, de akár intézményi szinten is volumenében, fontosságra való tekintetében abszolút jelentéktelen az ügy. Ja, és a jelentőségre nézve el ne feledjük, hogy ezen 16 milliós költség az újság szerint 7, a honlap szerint /hogy itt megint melyik adat helytálló, megint csak ki tudja/ 20 év alatt térül meg.
S ennél a pontnál esik le az állam, itt esek egyik ámulatból a másikba. Mert polgármesterasszonyunk ebből a semmiből próbál valamit, a piciny bolhából elefántot csinálni. Az „óriási” eseményen ugyanis jelen volt az egri érsek, egy államtitkár, a japán nagykövet helyettese, a japán kivitelező cég vezetője, s mint az újságíró fogalmaz, „természetesen az önkormányzat képviseletében dr. Juhász Enikő polgármesterasszony is.” Hogyne volna ott, hiszen ez az egész dolog lényege. A „nagy” emberek társasága, a címlap közepén díszelgő fotó – tény, ami tény: sok idő eltelt a legutóbbi vizuális élmény óta, ezért nagyon hiányoltuk már, hogy a talpraesett menyecske megmutassa magát előttünk - , s az intim hírecske, hogy volt ám állófogadás is, s a hírességek összemelegedését, barátságuk kiteljesedését segítette egy kis eredeti japán szaké is.
S ennél a pontnál kell konkretizálnom ámulatom másik okát is. Számomra felfoghatatlan ez a mindent elsöprő hit a látszatokban, külsőségekben, ez a többnyire csupán általa annak vélt nagyságokhoz való törleszkedés mániákus akarata. Annak hite, hogy ha a nagy emberek fényéből rá is sugárzik valamicske, ez a sugárzás rajta is marad. Mekkora energia, elszántság, miféle meggyőző erő kellett ahhoz, hogy az említetteket ide csábítsa? Bár, ha bele gondolok…Az érsek úr amúgy is itt volt a tanévnyitón, őt legfeljebb arra kellett rábeszélni, hogy menjen fel az EGYMI tetejére, a japán nagykövet megunva a nyaggatást, ráparancsolt ráérő helyettesére, menjen le abba a kimondhatatlan nevű városkába, csakhogy már nyugta legyen. Az államtitkár, más dolga éppen nem lévén, beült a sofőr vezette klímával felszerelt kocsiba, szunyókált egy kicsit, s hipp-hopp már itt is volt. Aztán avatott, szalagot vágott, ivott egy kis szakét, ismét be a sofőr vezette, klímás kocsiba és huss. Egy feladat kipipálva. S ha már a nagykövet helyettese eljött, természetszerűleg el kellett jönnie a japán kivitelező cég vezetőjének is, noha vélhető, hogy a 16 milliós megrendelés cége számára abszolút jelentéktelen.
Valószínű tehát, hogy a szerencsés véletlenek összejátszása is kellett ahhoz, hogy az örökkévalóságnak szóló, nagyasszonyunkra dicsfényt sugárzó fénykép létrejöhesssen, de a véletlenek sem véletlenül történnek. Azok megtörténtéhez eleve azok óhajtása, hit, akarat, makacs elszántság és esetenként némi szerencse is kell.
Hogy aztán mit lehet ezzel ma Törökszentmiklóson elérni, hány embernek lehet a semmit, az eladhatatlant eladni, más kérdés. Én minden esetre kis ideig eltöprengtem azon, mi lenne, ha városvezetőnk az egyeduralom kiépítésére, vélt vagy valódi ellenfelei kinyírására, az önfényezésre, az eladhatatlan eladására fordított óriási energiát, erőt, eltökéltséget valami hasznosra, jóra, mondjuk városunk szebbé, jobbá tételére fordítaná. De már Vörösmartytól tudjuk: „Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.”
Pagaboto
Fábia írta:
Üdv.Pagaboto1!
A Törökszentmiklósi Hírlappal kapcsolatban, annak megjelenés előtti, felülvizsgálatát én is hiányolom.
Na persze, lehet, hogy van, csak szakmailag ő is gyenge a hibák felismeréséhez.
A Hírlapban a riportokat készítő valaki /mert ugye nincs neve/ még nagyon gyerekcipőben járhat. Véleményem szerint, aki egy önkormányzati lapnak készít beszélgetéseket nagyobb "újságírói" tapasztalattal kellene rendelkeznie.
Én nem azt mondom, hogy legyen képzett újságíró, de kérdései tükrözze a témával kapcsolatos ismereteit, továbbá egy riport végén ne legyen a zárszó: "Köszönöm a kimerítő válaszokat." - Kit merített ki????, még sorolhatnám, de nem teszem.
T. Önkormányzat!
Azt a nívót, amit már egyszer sikerült elérni, ne engedjék elrontani.
Üdv. Fábia
Kedves Fábia!
Megjegyzéseidhez a következőket fűzném hozzá.
Nem tudom, ki és hogyan vizsgálja felül /korrektúrázza/ a Hírlapot, ha egyáltalán ilyen történik, de az biztos, hogy se ideje, se kedve, se hozzáértése nincs hozzá. Szerintem nem is érdekli. Tudni kell, hogy az újság főszerkesztője a könyvtár igazgatója, akinek valószínűleg megkérdezése nélkül kötelező feladatként a nyakába sózták a tisztséget, amely abszolút névleges. Úgy hiányzik ez neki, mint púp a hátára. A Hírlap polgármesterasszonyunk egyszemélyes tulajdona, hogy mi, hová, hogyan kerüljön bele kizárólag az ő döntésén múlik.
Szilárd meggyőződésem szerint a Hírlap nem újság, csupán az ő személyes szócsöve, ebből kifolyólag a hozzáértés, az „újságírói” tapasztalat teljesen mellékes kérdés, a lényeg a mindenkori riportalany szövegének hűséges tolmácsolása függetlenül attól, hogy az értelmes vagy sem, igaz vagy sem, tisztességes vagy sem. Ha az „újságíró” képes volna megítélni a fent felsoroltakat – amit erősen kétlek – akkor sem merné szóvá tenni, mert azonnal mehetne melegebb éghajlatra.
A mindenkori cikkírónak, ha volnának önálló kérdései – amit szintén erősen kétlek – nem tehetné fel, a kérdések és válaszok előre megkomponáltak. Olvasd el még egyszer a 4. oldalon található riportot Koháry úrral!
Kérdés:” …milyen tevékenységekkel foglalkozik a kft.?” A normális válasz az lenne, hogy természetesen azokkal, amelyekkel korábban, mondjuk tíz éve, tehát a kérdés abszolút nem aktuális, csupán egy álkérdés. Tessék valami jobbat kérdezni.
Kérdés:” Hogyan tudják ellátni ezt a sokrétű feladatot ezzel a létszámmal?” Itt – gondolom, már kitaláltad – a normális válasz az lenne, hogy ugyanúgy, mint korábban. Mint az előbb kiderült, a feladatok nem változtak, tehát a létszámnak sem kellett változni, s ha ennyi dolgozóval eddig el tudtuk látni a feladatot, ezután miért ne tudnánk? De most már tényleg kérdezzen valami normálisat, vagy hagyjuk a fenébe az egészet. És legközelebb akkor jöjjön, ha felkészült, ha érdemben tud kérdezni. És bőven tudnám ezt a cikket még tovább vesézni, de minek. Értelme nincs, úgysem változik semmi.
Nem változik, mert mint mondtam nem valódi újságról van szó, nem újságírókról, s ez meghatározza a lap szintjét, mérhetetlen nívótlanságát.
Azt én sem mondom, hogy egy újságba írók mind legyenek képzett újságírók, de a lapnak dolgozók közül legalább egy-kettő legyen az., hogy a hibákat korrigálják, a fontos cikkeket színvonalasan megírják, s mellettük legyenek tehetséges, újságírói vénával megáldott újoncok, akikből a jövőben majd bármi is lehet. Ez szerintem minimum követelménye egy városi újságnak, hiszen az városon kívülre is kerül, s jelentős szerepe van a város külső megítélésében.
De!!! Mindennek alapvető akadálya az – és azt hiszem, ezzel kapcsolatosan egyszer már kifejtettem a véleményemet -, hogy magára valamit is adó újságíró nem hajlandó ilyen jellegű szolgalelkűségre, alapvetően nem tűri a beleszólást munkájába, nem tűri, hogy a riportalany fogalmazzon meg kérdéseket helyette, és lehetne sorolni, mi mindent nem tűr még. Persze, ez nem zárja ki a normális kompromisszumok lehetőségét, nem zárja ki azt, hogy az újságíró egyeztessen riportalanyával, és olyan kérdést is tegyen fel, amit partnere javasol ugyan, de olyan fontos dolgot érint, ami az újságírónak esetleg nem jutott eszébe.
A fentiek tükrében azt hiszem, nem szorul magyarázatra, miért nincs egy szál újságíró sem a Hírlap közelében. A diktátor mellett csak alattvalók maradnak, maradhatnak meg, az önálló egyéniségek messze elkerülik.
És végül. Nem mindig volt ez így, voltak ennek a városnak nívós, kimondottan jónak mondható újságjai is. Nem tudom, hány éves vagy, lehet, hogy ismert dolgokat mondok. 1990-től hosszú évekig jelent meg a Törökszentmiklós és Vidéki havilap, első két felelős szerkesztője hivatásos - Néplapnak dolgozó – újságíró volt, a harmadik pedig mivel mással is foglalkozott, félhivatásos. A szerkesztőség tagjai többségükben magyar, magyar-történelem szakos tanárok voltak, akik az említett újságírói vénával többé-kevésbé meg voltak áldva. Alapítványi újság volt, a politika nem kapott beleszólást, amikor pedig kiharcolta azt magának, mindenki ott hagyta, az újság pedig megszűnt.
Aztán volt egy Szentmiklósi Agora című magántulajdonban lévő hetilap, amely szintén távol tartotta magát a politikától, független, közéleti lap volt. Főszerkesztője természetesen újságíró volt.
Végül – ez már a közelmúlt – megszületett a mostani Hírlap elődje, ami már az önkormányzat tulajdonában volt, s így nem is lehetett teljesen független. De főszerkesztője, aki szintén hivatásos újságíró, a szolnoki rádió meghatározó munkatársa volt, megpróbálkozott függetlensége megőrzésével, és biztosította a - nem tartalmi – színvonalat. Gyanítom, távozásában közrejátszott függetlensége fokozatos elvesztése, polgármesterünk diktátori hajlamainak rohamos erősödése.
És most itt állunk, ilyen újságja van a városnak, eszi nem eszi, nem kap mást. S addig nem is fog a városlakó, amíg a felelős kiadó a jelenlegi polgármester, dr. Juhász Enikő lesz.
Pagaboto
